2009 szeptembertől - 2010 decemberéig valósul meg a Francia – Magyar közös ifjúsági demokráciaproject. Ebben a lehetőségben húsz komáromi fiatal vesz részt köztük animátoraik és az Élettér Egyesület vezetői. A 16 hónapon keresztül folyó a közös munkánkat a Földközi-tenger melletti kisvárossal, Gruissan fiataljaival kezdtük meg ebben az évben Komáromban. Megvalósításhoz uniós támogatás és a pályázó, francia partner, gruissani Önkormányzata nyújt segítséget.
Ez első találkozásunkra, 2009 októberében, az őszi szünetben került sor. Nagy örömmel láttuk vendégül a francia fiatalokat Komárom városában. Három napot töltöttünk el egymással, ahol az első fontos lépés az összeismerkedés volt. Itt egy kicsit nehéz dolgunk akadt, egymás neveinknek kiejtésével. Második lépésben, a két ország demokráciai helyzetét összehasonlítottuk és az elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy francia barátaink sokkal előnyösebb helyzetben vannak a mi országunkhoz képest.
Harmadik lépésben, terveztünk egy kétnyelvű weboldalt. A következő hónapokban, mindkét ország fiataljai ugyanazon a témákon dolgoznak, és a hónapok végén az elkészült közös weboldalra feltöltik anyagaikat és közzé teszik, hogy mindenki számára elérhető legyen.
A jövő év júniusában mi is ellátogatunk városukba, ahol az elkezdett közös munkát folytatjuk. További lépéseket teszünk meg annak érdekében, hogy amit elkezdtünk mi fiatalok azt felnőtt korunkban kamatoztatni tudjuk a jövőben.
ÉLETTÉR Egyesület
Komárom Környéki Civil társulás
Kerecsen Ifjúsági Egyesület
Komáromi Talpasíjászok
Kámáromi Városi Diáktanács
2903 Komárom, Csendes utca 8.
0634/526-955, 0620/584-2860
eletter@novonet.hu
facebook.com/maghaz.monostor