Bázispont - Civil Információs Centrum

Csigaház

A kulturális közfoglalkoztatás keretében programjaink együttműködő partnere a Nemzeti Művelődési Intézet
Nemzeti Muvelodési Intézet

Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Mag-ház Hírlevél

*A mező kitöltése kötelező

Táborok

 

Nyári táborok

2015. április 08.

Táborok

Kedves Táborozók, Tisztelt Szülők!

Az idei évtől tematikus nyári táborokat hirdetünk bentlakással és bejárással.
Tematikus táborainkban a foglalkozások naponta 2x90 percben lesznek, (kivétel a Természet és Tudomány Tábor, melynek pontos tematika az alapja) a fennmaradó időben nyári, szünidős játékokra, strandolásra, kirándulásokra lesz lehetőség.
A táborok költsége tartalmazza a napi háromszori étkezést, a tematikus programokon a részvételt, a felhasznált anyagok költségét, belépőket stb.
Táborainkat csak 10 fő felett indítjuk és a maximális létszám 25 fő. A férőhelyeket a jelentkezés sorrendjében töltjük be. Felügyeletet igény szerint reggel 6.45-től délután 17.30-ig biztosítunk. A tábori programok 9 órakor kezdődnek.

A tematikus táborok melletti köztes időpontokban nyári gyermekfelügyeletet is biztosítunk azoknak a gyermekeknek, akik nem tudnak nyaralni menni, szüleik pedig nem kapnak nyári szabadságot a szünidő teljes idejére.
A gyermekfelügyeltre 6-12 éves korig fogadjuk a gyerekeket.
A nyári gyermekfelügyeletet hétköznapokon reggel 6.45-től délután 17.30-ig biztosítjuk a Mag-házban napi 2.000Ft költségen, ami tartalmazza:
- felnőtt felügyeletet
- tízórait, ebédet, uzsonnát
- a napközbeni kézműves foglalkozások anyagköltségeit, valamint
- (egy teljes hét esetén) heti egy alkalommal lovaglást és strandolást

A gyermekfelügyeletre jelentkezni kizárólag személyesen van lehetőség a Mag-házban hétköznapokon reggel 7. 30 órától délután 17 óráig.

- Bátorság Tábor 5. osztályosoknak, 2015. június 22-26-ig Döbröntén bentlakással
- Raklapbútor és Kneipp tanösvény készítő tábor elsősorban felső tagozatosoknak és középiskolásoknak, 2015. június 29-03-ig a Mag-házban bejárással
- Raklapbútor és Kneipp tanösvény készítő tábor elsősorban felső tagozatosoknak és középiskolásoknak, 2015. június 29-03-ig a Mag-házban bentlakással
- TT (Természet és Tudomány) Tábor középiskolásoknak 2015. június 22-26-ig a Mag-házban bejárással
- TT (Természet és Tudomány) Tábor középiskolásoknak 2015. június 22-26-ig a Mag-házban bentlakással
- Közművészeti Alkotótábor felső tagozatosoknak, középiskolásoknak és felnőtteknek, 2015. június 29 - július 3-ig a Mag-házban bejárással
- Közművészeti Alkotótábor felső tagozatosoknak, középiskolásoknak és felnőtteknek, 2015. június 29 - július 3-ig a Mag-házban bentlakással
- Kert – Konyha - Kamra Tábor (sütés, főzés, barkácsolás, stb) 1-8. osztályosoknak, 2015. július 6-10-ig a Mag-házban bejárással
- Erdőn – Mezőn - Vízparton Tábor (tematikus kirándulások) 1-8. osztályosoknak, 2015. július 20-24-ig a Mag-házban bejárással
- Nagy Játék tábor 1-8. osztályosoknak, 2015. augusztus 3-8-ig a Mag-házban bejárással
- Barangoló Tábor 1-8 osztályosoknak, 2015. augusztus 10-15-ig Tihanyban bentlakással

 

Ismertetők:

Bátorság Tábor – Döbrönte

Időpont: 2015. június 22. - június 26.
Jelentkezési határidő: 2015. május 11.
Helyszín: Döbrönte
Táborozás: Bentlakásos
Részvételi díj: 20.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszoriétkezést, útiköltséget és a foglalkozások anyagköltségeit
A jelentkezés feltétele: A jelentkezési határidőig visszaküldött jelentkezési adatlap és 5.000Ft táborozási költség előlege.

A tábort minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk el. Maximális létszám 24 fő.

Tematikus táborainkban a foglalkozásokat naponta 2x90 perces időszakokra tervezzük, ami természetesen nem kőbe vésett. A fennmaradó időben nyári, szünidős játékokra, strandolásra, kirándulásokra számíthatsz.

Kinek ajánljuk?
5. osztályosoknak, a Bakonyalján kínálunk 5 napos erdei iskolát. Az egy hét során szervezett modulokon –A nagy út (20 km gyalogtúra), Éjszakai saccparti, és Éjszakai bátorságpróba - vehettek részt. A fenn maradó időben a várat, a malmot nézzük meg, túrázunk, vetélkedünk. Túracipőt, jó kedvet, kreativitást hozz magaddal, ha velünk tartasz.

Miért jelentkezzél?
Jó helyen nyaralhatsz, jó társaságban lehetsz és sok-sok érdekeset tanulhatsz.

További információ:
eletter@novonet.hu
2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
06 (34) 526 955

Jelentkezés személyesen a Mag-házban (2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház)


Raklapbútor és Kneipp tanösvényt készítő tábor a Mag-házban

Időpont: 2015. június 29. - július 03.
Jelentkezési határidő: 2015. június 10.
Helyszín: Mag-ház, Komárom (Koppánmonostor), Csendes u. 8.
Táborozás: Bejárós, vagy bentlakásos. Bentlakás a Mag-ház matracos ifjúsági
szálláshelyén a tábor helyszínén.
Részvételi díj: Bentlakásos: 15.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszori
étkezést, a 24 órás felügyeletet, valamint a szállást.
Bejárós: 10.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszori
étkezést.
Bejárós és iskolai közösségi szolgálat keretében 5.000Ft/fő/hét, mely kizárólag a napi háromszori étkezés költségét tartalmazza!
A jelentkezés feltétele: A jelentkezési határidőig visszaküldött jelentkezési adatlap és 5.000Ft táborozási költség előlege.

A táborra az iskolai közösségi szolgálat keretében is lehet jelentkezni kizárólag bejárással! Ez esetben az étkezési költséget kell fizetni, ami 5.000Ft/hét/fő!

A tábort minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk el. Maximális létszám 24 fő.

Kinek ajánljuk?
Az újrahasznosított anyagokból készülő utcabútorok készítése után érdeklődőknek és azoknak, akik mindezt a közösség érdekében is képesek alkotni és tenni.
A tábor alatt a koppánmonostori városrészre készülnek padok, játékasztalok és óriás játékok, valamint a híres német természet- és vízgyógyász Sebastian Kneipp elgondolásán alapuló erdei taposó tanösvény.

Miért jelentkezzél?
Mert jó közösségben alkotni, a közösségért tenni és olyan anyagokat felhasználni, ami már értéktelen, hulladék. A kezdeményezésünk során segítjük az anyagok természetes körforgását, mert az újrahasznosítás célja a Föld erőforrásainak kímélése és az újrafeldolgozott anyagok egyenértékűek, sok esetben jobb minőségűek természetes társaiknál.

További információ:
eletter@novonet.hu
2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
06 (34) 526 955

Jelentkezés a jelentkezési adatlap kitöltésével és a táborozási költség előlegének befizetésével a következő elérhetőségeken:
Személyesen: 2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
Átutalással: Élettér Egyesület, OTP Bank Zrt. 11740030-20052401, a megjegyzésbe kérjük, írja be a táborozó nevét és a tábor nevét (pl. barangoló)


A láthatatlant láthatóvá...
Természet és tudomány, biológia tábor a Mag-házban

Időpont: 2015. június 22. - június 26.
Jelentkezési határidő: 2015. június 8.
Helyszín: Mag-ház, Komárom (Koppánmonostor), Csendes u. 8.
Táborozás: Bejárós, vagy bentlakásos. Bentlakás a Mag-ház matracos ifjúsági
szálláshelyén a tábor helyszínén.
Részvételi díj: Bentlakásos: 20.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszori
étkezést, a 24 órás felügyeletet, valamint a szállást.
Bejárós: 15.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszori
étkezést.
A jelentkezés feltétele: A jelentkezési határidőig visszaküldött jelentkezési adatlap és 5.000 Ft táborozási költség előlege.

A táborunk megvalósítására pályázatot nyújtottunk be, melynek sikeressége esetén a részvételi díjakat csökkentjük a támogatási mértéknek megfelelően!

A tábort minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk el. Maximális létszám 24 fő.

Kinek ajánljuk?
A természettudományok, azon belül is az egysejtű élőlények, a "mikroparányok" iránt érdeklődő középiskolás diákoknak. A tábort azok részére ajánljuk, akik érdeklődnek a mikroszkóphasználat, a metszetkészítés, valamint a növényi és állati egysejtűek mikroszkópos vizsgálata után. A sejtes élőlények vizsgálatán keresztül az alap életfolyamatokba mélyebb betekintést nyerhetnek a fiatalok, a sejtet, mint a magasabb rendű életformák építőköveit fogják megismerni és megérteni. A tábor mikroszkopizáláson kívül, terepmunkát is kínál a koppánmonostori Szent Pál-sziget Natura 2000 élővilágának megismerésén keresztül, a környezeti mintavételezés elsajátítását, alap vízminősítési módszerek (Duna, Vág) kipróbálását.

Miért jelentkezzél?
Invitálunk a táborban való részvételre ha a későbbiekben természettudományok területén tervezed a továbbtanulásod, ha érdekel a szemmel nem látható "mikrovilág" ami átszövi életünket. Feltétlenül jelentkezz, ha kíváncsi vagy hogyan működik egy sejt, hogyan alakult ki a Földi élet. Jelentkezz akkor is, ha érdekelnek a "rossz" megbetegítő egysejtűek és a "jó", az életünkhöz szükséges mikrobák, ha szeretnéd a fotoszintézist, mit a Földi élet alapját nem csak megtanulni, hanem megérteni, vizsgálni is.
A tábort kiváló minősítésű mikrobiológus diplomával rendelkező kollégánk (Bazsánt Tamás) vezeti.

További információ:
eletter@novonet.hu
2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
06 (34) 526 955

Jelentkezés a jelentkezési adatlap kitöltésével és a táborozási költség előlegének befizetésével a következő elérhetőségeken:
Személyesen: 2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
Átutalással: Élettér Egyesület, OTP Bank Zrt. 11740030-20052401, a megjegyzésbe kérjük, írja be a táborozó nevét és a tábor nevét (pl. barangoló)


Közművészeti Alkotótábor a Mag-házban

Időpont: 2015. június 29. - július 03.
Jelentkezési határidő: 2015. június 15.
Helyszín: Mag-ház, Komárom (Koppánmonostor), Csendes u. 8.
Táborozás: Bejárós, vagy bentlakásos. Bentlakás a Mag-ház matracos ifjúsági
szálláshelyén a tábor helyszínén.
Részvételi díj: Bentlakásos: 15.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszori
étkezést, a 24 órás felügyeletet, valamint a szállást.
Bejárós: 10.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszori
étkezést.
Bejárós és iskolai közösségi szolgálat keretében 5.000Ft/fő/hét, mely kizárólag a napi háromszori étkezés költségét tartalmazza!
A jelentkezés feltétele: A jelentkezési határidőig visszaküldött jelentkezési adatlap és 5.000Fttáborozási költség előlege.

A táborra az iskolai közösségi szolgálat keretében is lehet jelentkezni kizárólag bejárással! Ez esetben az étkezési költséget kell fizetni, ami 5.000Ft/hét/fő!

A tábort minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk el. Maximális létszám 24 fő.

Kinek ajánljuk?
Táborunkat mindazoknak ajánljuk, akik különböző művészeti területen ki akarják próbálni magukat. Azoknak, akik alkotásaikkal, kézműves termékeikkel, vagy gondolataikkal, esetleg kommunikációs technika segítségével alkotnak helyben maradandót.
A táborunk során a koppánmonostori helytörténeti tanösvényhez készítünk még padokat, köztéri alkotásokat, s a padokhoz tartozó legendákat dolgozzuk fel kép- és hangtechnikával.
Tehát ha rajzolni, festeni, faragni, kovácsoltvasat készíteni van kedved, esetleg fotózol, verset írsz, vagy elkészíted a padlegenda hanganyagát itt a helyed. Természetesen ezeket csak ajánljuk, te is jöhetsz ötletekkel, amelyek megvalósítását segítjük.

Miért jelentkezzél?
Mert alkotásoddal hozzájárulsz városod, településed közterületeinek megújulásához, s mert kipróbálhatod magad különböző művészeti területeken, alkotásaid a koppánmonostori városrész díszeivé válnak.

További információ:
eletter@novonet.hu
2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
06 (34) 526 955

Jelentkezés a jelentkezési adatlap kitöltésével és a táborozási költség előlegének befizetésével a következő elérhetőségeken:
Személyesen: 2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
Átutalással: Élettér Egyesület, OTP Bank Zrt. 11740030-20052401, a megjegyzésbe kérjük, írja be a táborozó nevét és a tábor nevét (pl. barangoló)


Kert – Konyha – Kamra Tábor a Mag-házban

Időpont: 2015. július 06. - július 10.
Jelentkezési határidő: 2015. június 20.
Helyszín: Mag-ház, Komárom (Koppánmonostor), Csendes u. 8.
Táborozás: Bejárós
Részvételi díj: 20.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszori
étkezést és a foglalkozások anyagköltségeit
Az iskolai közösségi szolgálat keretében 5.000Ft/fő/hét, mely kizárólag a napi háromszori étkezés költségét tartalmazza!
A jelentkezés feltétele: A jelentkezési határidőig visszaküldött jelentkezési adatlap és 5.000Ft
táborozási költség előlege.

A táborra az iskolai közösségi szolgálat keretében is lehet jelentkezni kizárólag bejárással! Ez esetben az étkezési költséget kell fizetni, ami 5.000Ft/hét/fő!

A tábort minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk el. Maximális létszám 24 fő.

Tematikus táborainkban a foglalkozásokat naponta 2x90 perces időszakokra tervezzük, ami természetesen nem kőbe vésett. A fennmaradó időben nyári, szünidős játékokra, strandolásra, kirándulásokra számíthatsz.
Felügyeletet igény szerint reggel 6.45-től délután 17.30-ig biztosítunk. A tábori programok 9 órakor kezdődnek.

Kinek ajánljuk?
A tematikus táborunkba azokat a 6-14 éves érdeklődőket várjuk, akik érdeklődnek a virágos- és konyhakerti növények termesztésével, gondozásával, majd a kertben megtermettek elkészítésével. A lányok és a fiúk is megtanulhatnak életkoruknak megfelelő kerti és konyhai munkafolyamatokat, süthetnek, főzhetnek.
Elsősorban a fiúkra gondolunk akkor, amikor hirdetjük az apró famunkák készítését is, azonban nem zárkózunk el a lányok érdeklődése iránt sem.

Miért jelentkezzél?
Az igazi háziasszony tudja, hogy mi terem meg a kertjében, s azt hogyan tudja feldolgozni, esetleg tartósítani a téli időszakra.
Most nyáron érik mindaz, amit szépen, üvegekbe téve, finom és egyszerű ajándéknak tudsz tárolni a karácsonyi ünnepekre, ahol mindenki a te finomságaidnak örül. S ha már el tudod készíteni, miért nem készítenéd el hozzá a tartóját, dobozát és egyéb egyszerű kis kütyüjét, amiben majd tárolod, ajándékozod.
Közben pedig jó helyen nyaralhatsz, jó társaságban lehetsz és sok-sok érdekeset tanulhatsz.

További információ:
eletter@novonet.hu
2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
06 (34) 526 955

Jelentkezés a jelentkezési adatlap kitöltésével és a táborozási költség előlegének befizetésével a következő elérhetőségeken:
Személyesen: 2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
Átutalással: Élettér Egyesület, OTP Bank Zrt. 11740030-20052401, a megjegyzésbe kérjük, írja be a táborozó nevét és a tábor nevét (pl. barangoló)


Erdőn – Mezőn – Vízparton Tábor a Mag-házban

Időpont: 2015. július 20. - július 24.
Jelentkezési határidő: 2015. július 05.
Helyszín: Mag-ház, Komárom (Koppánmonostor), Csendes u. 8.
Táborozás: Bejárós
Részvételi díj: 20.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszori
étkezést és a foglalkozások anyagköltségeit
Az iskolai közösségi szolgálat keretében 5.000Ft/fő/hét, mely kizárólag a napi háromszori étkezés költségét tartalmazza!
A jelentkezés feltétele: A jelentkezési határidőig visszaküldött jelentkezési adatlap és 5.000Ft
táborozási költség előlege.

A táborra az iskolai közösségi szolgálat keretében is lehet jelentkezni kizárólag bejárással! Ez esetben az étkezési költséget kell fizetni, ami 5.000Ft/hét/fő!

A tábort minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk el. Maximális létszám 24 fő.

Tematikus táborainkban a foglalkozásokat naponta 2x90 perces időszakokra tervezzük, ami természetesen nem kőbe vésett. A fennmaradó időben nyári, szünidős játékokra, strandolásra, kirándulásokra számíthatsz.
Felügyeletet igény szerint reggel 6.45-től délután 17.30-ig biztosítunk. A tábori programok 9 órakor kezdődnek.

Kinek ajánljuk?
"Erdő, mező, folyópart" táborunkba azokat a 6-14 éves érdeklődőket várjuk, akik szeretik a természetet, a kirándulást, akik szívesen ismerkednek bogarakkal, rovarokkal, akik kíváncsiak arra, hogyan élnek az erdei, mezi állatok. Várjuk azokat, akik nem csak a horgászat, a fürdőzés miatt szeretik csak a vízpartokat, hanem érdeklődnek a vízi világ iránt is.

Miért jelentkezzél?
Nehéz elmesélni a friss szellő érzetét az arcbőrön. Nehéz leírni az avar savanykás, de semmivel össze nem keverhető aromáját a levegőben, vagy a virágok illatát. Az ember persze elindulhat egyedül is, de ha nem ismeri a környéket, sem a térképet, előbb-utóbb eltéved, az meg annyira nem jó az élmény sem. Ráadásul társas lények vagyunk, s közösen nagyszerű élmény felfedezni, megmászni, átevezni, felmérni, s még sokáig sorolhatnánk mindazt, amivel egy-egy nap gazdagodhatsz.

További információ:
eletter@novonet.hu
2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
06 (34) 526 955

Jelentkezés a jelentkezési adatlap kitöltésével és a táborozási költség előlegének befizetésével a következő elérhetőségeken:
Személyesen: 2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
Átutalással: Élettér Egyesület, OTP Bank Zrt. 11740030-20052401, a megjegyzésbe kérjük, írja be a táborozó nevét és a tábor nevét (pl. barangoló)


Nagy Játék Tábor a Mag-házban

Időpont: 2015. augusztus 03. – augusztus 08.
Jelentkezési határidő: 2015. július 20.
Helyszín: Mag-ház, Komárom (Koppánmonostor), Csendes u. 8.
Táborozás: Bejárós
Részvételi díj: 20.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszori
étkezést és a foglalkozások anyagköltségeit
Az iskolai közösségi szolgálat keretében 5.000Ft/fő/hét, mely kizárólag a napi háromszori étkezés költségét tartalmazza!
A jelentkezés feltétele: A jelentkezési határidőig visszaküldött jelentkezési adatlap és 5.000Ft
táborozási költség előlege.

A táborra az iskolai közösségi szolgálat keretében is lehet jelentkezni kizárólag bejárással! Ez esetben az étkezési költséget kell fizetni, ami 5.000Ft/hét/fő!

A tábort minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk el. Maximális létszám 24 fő.

Tematikus táborainkban a foglalkozásokat naponta 2x90 perces időszakokra tervezzük, ami természetesen nem kőbe vésett. A fennmaradó időben nyári, szünidős játékokra, strandolásra, kirándulásokra számíthatsz.
Felügyeletet igény szerint reggel 6.45-től délután 17.30-ig biztosítunk. A tábori programok 9 órakor kezdődnek.

Kinek ajánljuk?
"A nagy társasjáték" tematikus táborunkba a játékos kedvű 6-14 éves érdeklődőket várjuk. Táborozók készítette játékokkal, általuk alkotta szabályok szerint társasozhatnak, de helyet kapnak a logikai játékok, rejtvények. Gondolkodtató fejtörők, rejtvények és kártyajátékok várják a jelentkezőket.
Közben kísérletet teszünk arra, hogy megtervezzük Komárom, vagy Koppánmonostor helytörténeti társasjátékát.

Miért jelentkezzél?
A mai világban sajnos egyre kevesebb idő marad arra, hogy játsszunk. "Pedig amikor az ember játszik – akár a négyéves unokaöccsével legózik vagy a baráti társaságban válik újra gyerekké. Egy dopamin nevű anyag szabadul fel az agyban, a neurotranszmitter szépen átöblíti az agyat és jó érzés, boldogság, felszabadultság érzése keríti hatalmában az embert" – mondta korábban Csernus Imre pszichológus.
Most arra hívunk, hogy hagyj magadnak időt a gondtalan játékra, a játékban rejlő örömre és alkotóvágyad kiteljesülésére.

További információ:
eletter@novonet.hu
2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
06 (34) 526 955

Jelentkezés a jelentkezési adatlap kitöltésével és a táborozási költség előlegének befizetésével a következő elérhetőségeken:
Személyesen: 2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
Átutalással: Élettér Egyesület, OTP Bank Zrt. 11740030-20052401, a megjegyzésbe kérjük, írja be a táborozó nevét és a tábor nevét (pl. barangoló)


Barangolótábor – Tihany

Időpont: 2015. augusztus 10. - augusztus 15.
Jelentkezési határidő: 2015. május 22.
Helyszín: Tihany
Táborozás: Bentlakásos
Részvételi díj: 22.000,- Ft./fő/hét, mely tartalmazza a napi háromszori
étkezést, útiköltséget és a foglalkozások anyagköltségeit
A jelentkezés feltétele: A jelentkezési határidőig visszaküldött jelentkezési adatlap és 5.000 Ft, a táborozási költség előlege.

A tábort minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk el. Maximális létszám 30 fő.

Kinek ajánljuk?
Azokat az 1. -8. osztályos érdeklődőket várjuk, akik nem riadnak vissza a túrázástól, az éjszakai kirándulástól, akik szeretnének megismerkedni a Tihanyi-félsziget nevezetességeivel. Szállásunk a Tihany-Sajkod - Tihanyi Levendula Erdei Iskolában lesz, a tótól, mint egy 6 km-re, az erdő közepén, lakott helyektől távol. Az időjárástól függően lehetőségünk lesz fürdőzésre, szervezett "erdei iskolai" programokon is részt veszünk.

Miért jelentkezzél?
Ha, szeretsz új emberekkel megismerkedni, kalandokkal bővelkedő egy hetet a Balatonnál eltölteni, jó helyen nyaralni, jó társaságban lenni és sok-sok érdekeset tanulni, akkor gyere velünk!

További információ:
eletter@novonet.hu
2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
06 (34) 526 955

Jelentkezés a jelentkezési adatlap kitöltésével és a táborozási költség előlegének befizetésével a következő elérhetőségeken:
Személyesen: 2903 Komárom, Csendes u. 8. Mag-ház
Átutalással: Élettér Egyesület, OTP Bank Zrt. 11740030-20052401, a megjegyzésbe kérjük, írja be a táborozó nevét és a tábor nevét (pl. barangoló)

Nyári táborok a Mag-házban és szervezésében

2015. március 11.

Mag-ház

Június 22-26-ig Döbröntén bentlakásos nyári közösségépítő Bátorság Tábor
5. osztályosoknak. Táborvezető: Juhász Gáborné és Müller Éva

Június 22-26-ig a Mag-házban bentlakásos, vagy bejárós raklapbútor és Kneipp tanösvény készítő tábor
elsősorban felső tagozatosoknak és középiskolásoknak. Táborvezető: Akács Gergely és Monostori Kristóf

Június 22-26-ig a Mag-házban bentlakásos, vagy bejárós TT Tábor (Természet és Tudomány)
középiskolásoknak. Táborvezető: Bazsánt Tamás és Lovas András

Június 29 - július 3-ig a Mag-házban bentlakásos, vagy bejárós Közművészeti Alkotótábor
felső tagozatosoknak, középiskolásoknak és felnőtteknek. Táborvezető: Ölveczky Gábor és Akács Gergely

Július 6-10-ig a Mag-házban bejárós Kert-Konyha-Kamra Tábor
(sütés, főzés, barkácsolás, stb) 1-8. osztályosoknak. Táborvezető: Juhász Gáborné és Akács Gergely

Július 20-24-ig a Mag-házban bejárós Erdőn-Mezőn-Vízparton Tábor
(tematikus kirándulások) 1-8. osztályosoknak. Táborvezető: Juhász Gáborné és Bazsánt Tamás

Augusztus 3-8-ig a Mag-házban bejárós Nagy Játéktábor
1-8. osztályosoknak. Táborvezető: Juhász Gáborné és Monostori Éva

Augusztus 10-15-ig Tihanyban bentlakásos Barangoló Tábor
1-8 osztályosoknak. Táborvezető: Juhász Gáborné és Müller Éva

A nyári szünidőben tematikus táboraink mellett lehetőséget biztosítunk gyermekfelügyeletre is 1-8. osztályosok részére.

Jelentkezés és bővebb információ Április 08-tól a Mag-ház honlapján!
2903 Komárom-Koppánmonostor, Csendes u. 8. Tel: 34-526-955
eletter@novonet.hu web: www.eletteregyesulet.hu

©2017 Mag-ház
országos foglalkoztatási közalapítvány esza hungaro-len kft mobilitás rt-vision bt komáromi ipari falu rotary magyarország szmm nka nca dia komárom wekerle sándor alapkezelo
furésztech kft  komáromi gyógyfürdo híd tv Kompress Nyomdaipari Kft hírcity komárom portál Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Ökopolisz Alapítvány
KEM Önkéntes Centrum CivilJutub hídak fórum Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat MOL Bázispont.hu Nemzeti Muvelodési Intézet
Visegrad Fund Norvég Civil Támogatási Alap KRIO Intézet Ökotárs Alapítvány Tehetségpont Belügyminisztérium